A BalaTONE Fesztivál a legek rendezvényeként vonul be a hazai szabadidőkultúra történetébe: tavaly melegrekord fogadta az itt szórakozó fiatalokat, míg a nulladik napon megdőlt a hazai júliusi hidegrekord - hangzott el a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján. A mostoha körülmények ellenére egyébként a második BalaTONE Fesztiválon kétszer annyian táboroznak, mint tavaly ilyenkor, s a technikai-műszaki feltételek is adottak az induláshoz.
Bukovinszky Béla, a szervező Delta Fest Kft. marketingvezetője elmondta: a hét eleji narancssárga viharjelzés idején az építőknek rengeteg kihívással meg kellett küzdeniük, ám néhány órás csúszást leszámítva a nulladik napi nyitás rendben zajlott, mint ahogy a technikai-műszaki feltételek is adottak a zavartalan fesztiválozáshoz. Mind a zenei, mind a sportprogramok időben, a tervezet szerint zajlanak majd a zánkai rendezvényen. A csütörtöki nap fő attrakciója a Noisia, Dj. Teebee, Dj. Vadim és Killa Kela műsora, de fellép a hazai sztárok közül többek közt a Belga, a Ludditák, a Kaukázus, illetve Péterfy Bori és a Love Band.
A második BalaTONE Fesztivál kísérőrendezvényei elsősorban az extrém sportok művelőit és kedvelőit célozzák. Az északi parti esemény egyik fő attrakciója a Fundango Waterjamp, egy 14 méteres sánc, melyről profi és amatőr versenyzők vetik magukat a magyar tengerbe. Boroznaki Gergő, a helyszín szervezője elmondta: Magyarországon több esztendeje nem találkozhattak a sportbarátok ilyen lehetőséggel, így rendkívül nagy érdeklődés előzi meg a három napos parádét, mely előreláthatóan nemzetközi lesz. A waterjamp fénypontja a szombat esti egymillió forintos összdíjazású verseny lesz, de jó mókának ígérkezik a péntek esti flúgos ugrálást is, ahol a sáncról a műkedvelők is levehetik magukat a maguk választotta eszközzel - természetesen a megfelelő szervezői kontroll mellett.
A másik kimelt kísérő rendezvény a nyolcadik Kona Kerékpáros Találkozó, melynek szervezője, Nagy Balázs arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy gyümölcsöző együttműködés alakult ki a BalaTONE Fesztivál és a Magyar Kona Klub között. A kedvelt bringamárka rajongói is számos extrém látnivalót kínálnak: lesz vízbeugrás és dirt pálya, melyek ugyancsak nemzetközi résztvevőkkel zajlanak.
Legek: melegrekord, hidegrekord
2008.07.24. 15:00 :: korbely
2 komment
Címkék: love bori kona ludditák hidegrekord melegrekord band péterfy killa kela fundango waterjump
A bejegyzés trackback címe:
https://balatone.blog.hu/api/trackback/id/tr74583599
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fifi 2008.07.24. 18:30:00
Az előbb kisütött a nap:)) Szóval már tényleg minden szuper:)
amaranta 2008.07.25. 12:11:26
Süss fel nap...:) menjünk fürdeni:))vagy sáncról vízbecsobbanni:D
Utolsó kommentek